A Blaskovich család tagjai mindig is kiváló lótenyésztők és futtatók voltak.
Blaskovich Ernő nagyapja, Blaskovich József már az első pesti versenynapon, 1827 júniusában a Széchenyi István által megindított magyar lóversenyzésnél mind ő, mind Bertalan nevű fia (Blaskovich Ernő édesapja) megtalálhatók.
Ernő a család ötödik gyermekeként 1834. január 14-én született. Blaskovich Ernő és fivérei úgy nevelkedtek, mint a kor akkori arisztokratáinak gyermekei, de csak egy bizonyos határig! Mert amikor eljött a mezei munkák, főként az aratás, a betakarítás ideje, akkor az öt Blaskovich fiúnak ott kellett lenni a munkánál.
Édesapjuk halála után elosztották a birtokot, Ernő a tápiószentmártoni birtokot választotta, mert köztudott volt, hogy ott terem a legjobb zab, jó a legelője, már ősidők óta nagyszerű hátas és használati lovakat neveltek itt.
1857-től lovagolt versenyt, a pehelysúlyú úrlovas 84-szer szállt nyeregbe és 25 legitim futamban győzött.1863-ban elkezdett telivért tenyészteni és futtatni, Aranka és Palmyra nevű angol kancák megvásárlásával, de ezeknek nem volt jelentőségük. Az 1864-ben vett Gipsy Girl már komolyabb érték volt, de az első nagy tenyészkancához Waternymp-hez is ekkortájt jutott. Waternymph eredetileg Blaskovich Sándor nevén volt, majd Ernő átvette fivérétől és ezután öt évig (!) a ló (tenyésztés helyett) a vadászistállóban állott és a falkavadászatokon használta tulajdonosa. Blaskovich Ernőről tudni kell, hogy testvéreivel ellentétben ő egy aprótermetű, vékonycsontú fiatalember volt. De mivel hiú is volt, szerette a nagy, csontos lovakat, ezeknek a hátán magasabbnak látszott, s mivel Waternymph is ilyen volt, ez lehet a magyarázata, hogy öt évig a ló nem a tenyésztést szolgálta.
Volt egy érdekes eset Waternymph-el kapcsolatban. Akkoriban a vándorcigányok szemet vetettek a nagydarab kancára, és várták az alkalmat, hogy mikor tudnák elkötni a jószágot. Egyik nyári este meglesték, hogy az “uraság”, Blaskovich Ernő mikor megy el és ekkor megpróbálták elrabolni a lovat. Az éj leple alatt bementek a nyitott istállóba, mert a nagy meleg miatt ezt nyitva hagyták, de viszont három keresztgerendával eltorlaszolták a bejáratot. A keresztgerendák közül a középsőt sehogy sem tudták levenni, így a nagydarab kancát nem tudták kivezetni az istállóból. Közben a ménesmester is felébredt a zajra, puskájával elriasztotta a menekülő cigányokat, majd embereivel üldözőbe vette a cigányokat, egészen Pest külső kerületéig kergette, de elfogni nem tudta őket. (Ezek szerint ekkor már a cigányoknak is jó lovai voltak) Később Blaskovich Ernő ezer forint jutalmat igért a nyomravezetőnek, ami akkoriban nagy pénznek számított, mert zsugori volt ugyan, de amikor a vagyonát védte, nem sajnálta a pénzt. Waternymph így megmenekült és ezután egy-két év múlva, 1874-ben életet adott a csodakancának, Kincsemnek.
Egyszer a tápiószentmártoni kúrián vendégeskedő társaság egyik tagja megkérdezte Blaskovich Ernőt; a sok hivalkodó tarka-barka dressz mellett miért választott ilyen egyszerű színeket, fehér dressz, világoskék sapka? A válasz méltó volt Blaskovich Ernőhöz: “…nézz körül nálam, nézd a kúriát, a portát, az istállókat – mind hófehérre van meszelve – és a kék ég a kalpag fölöttük.” A versenyzés közönsége ezt az indoklást nem ismerte, de szemükben a tiszta, minden manipulációt kerülő, sőt tiltó Blaskovich színek a gyanú felett álló, eszményi futtatást képviselték.
1874-ben Kincsem mellett még hat csikó született a ménesben. Mivel az előző évek futtatásai nem voltak sikeresek, az amúgy is takarékos Blaskovich Ernő arra szánta magát, hogy csikói létszámát csökkentse. A hét csikóból egyet eleve nem árult, mert gyengének tartotta, a másik hatot viszont két csoportra osztotta. A vevők, Orczy báró és Lónyay gróf szerencsétlenségükre egy “szakértőt” is vittek magukkal, egy valóban képzett, de másnál mindent “jobban tudó” Majthényi Izidort. A “szakembernek” nem tetszett a csoportosítás, mire újabb beosztás készült. Most meg azért nem tetszett, mert amit ők akartak, oda volt beosztva Kincsem is, erre pedig semmi esetre sem reflektáltak. Végül létrejött az üzlet, Kincsem szerencsére Blaskovichnál maradt.
A kegyes fortuna itt is szerepet játszott, de ennél a történetnél amúgy is sok szerencsés egybeesés történt, mert – most játszunk el a gondolattal – nem lehet tudni mi lett volna, ha Kincsemet megveszi Orczy báró, vagy Lónyay gróf? Nyert volna 54 versenyt? Veretlen maradt volna?
Vagy, mi lett volna, ha Waternymph mindjárt ménesbe kerül? Vagy a cigányoknak sikerül elkötni Waternymphet? Akkor most valószínűleg Kincsem nevű csodakancáról nem beszélhetnénk.
Horváth József, második kép: Nemzeti könyvtár