Ma 150 évvel ezelőtt, 1874. március 17-én született Kincsem!
Tisztelt olvasóim, kedves barátaim!
A születésnapok fontosak egy-egy ember életében, hát még a kerek évszámok! Még különlegesebb, amikor egy nemzet számára adódik olyan jeles évforduló, amelyre érdemes emlékezni.
Most egy olyan ikonról van szó, akire mindenki büszke lehet!
Ráadásul a mi Kincsemünk valóban világhírű.
2024 az Ő emlékéve.
A Magyar Posta bélyegblokkot, a Magyar Nemzeti Bank ezüst és bronzveretet bocsájtott ki, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum pedig vándorkiállítás elindításával tiszteleg a magyar „Csodakanca”, illetve, ahogyan a világ megismerte, a „The yellow Miracle Mare” emléke előtt.
Az 1874. március 17-én született „Wunderstute”, - 1876 és 1879 között Berlin, Hamburg, Doberan, Frankfurt, Baden-Baden, Sopron, Pest, Bécs, Pozsony, Prága, Goodwood, Deauville versenyterein 54 alkalommal indult és 54 győzelmével veretlen maradt.
Kétévesen tíz, háromévesen tizenhét, négyévesen tizenöt, ötévesen 12 versenyben győzött!
Büszke volt rá az egész Osztrák-Magyar Monarchia apraja-nagyja, élén I. Ferenc József császárral. Csodálta Sissi, a magyarok Erzsébet királynéja és imádta a legkisebb istállófiú is Tápiószentmártontól, Gödön át egészen Kisbérig.
Akármerre járt a nagyvilágban, elismerően írtak róla a szaklapok, tömegek özönlöttek ki a versenypályákra és győzelmei után szűnni nem akaró éljenzés kísérte.
Tenyésztőjét, Blaskovich Ernőt magasba emelte az angol tömeg Goodwoodban, hogy mindenki láthassa a kis magyar nemest!
Trénere, Robert Hesp és segítője, Thomas Benson előtt kalapot emeltek az albioni szakemberek! De meg kell süvegelni Tápiószentmártont, Gödöt és Kisbért is egyaránt! Az ottani szakemberek áldozatos munkáját, féltő odafigyelését!
Dr. Hecker Walter mondja róla: „Kincsem sorozatos győzelmeinek titka – nyugodt természetén felül – rendkívüli fizikai adottságaiban és egyedi tulajdonságaira kialakított edzéstervében rejlett, amit idomárja, az évtizedek során elmagyarosodott Hesp Róbert dolgozott ki számára. Kincsem sikeres szerepléséhez hozzájárult még kedves fekete-fehér macska barátja, aki versenyein és utazásai során elmaradhatatlan társa volt.”
Kincsem Maddennel 42 alkalommal nyert, Wainwright-tal 9-szer, végül Busby volt az a szerencsés zsoké, aki elmondhatta még magáról, hogy nem csak ellene, hanem vele is versenyben volt, és 3 alkalommal győztesen hagyták el a zöld gyepet!
Tenyésztője, Blaskovich Ernő szavaival: „Kincsem nem veretlen, hanem verhetetlen!”
És valóban így volt, Kincsem jött, látott és győzött. Verhetetlen volt és az is marad, mert szinte valószínűtlen az, hogy jelen körülmények között bárki utána csinálja ezt a hatalmas erőfeszítést, küzdeni tudást és szervezeti szilárdságot igénylő 54 győzelmet.
A veretlenséget.
Jó visszaemlékezni minderre és nyugtázni, hogy a galoppvilág ismeri és respektálja ezt a megismételhetetlen teljesítményt.
De mi ismerjük-e valójában Kincsemet és azt a korszakot, amelyben élt, illetve ismerjük-e azokat az embereket, akik körülötte és érte éltek? Tudjuk-e milyen volt, hogy nézett ki a „Wunderstute”? Ezért ezzel a bejegyzéssorozattal szerettem volna olvasóimat bevonni Kincsem bűvkörébe!
Idealizált kép él bennünk róla, festők, grafikusok, szobrászművészek, filmrendezők szemén keresztül láttatva.
Még a színét sem tudjuk pontosan, mert azt írták róla: szennyes sárga vagy májsárga. Persze sejtem a választ, talán az agyagsárga a megfelelő szó rá. De ott vannak a festmények, nézzük meg azokat! Igen ám, de a festékek anyaga is oxidálódik és az idő múltával egyre sötétebbé válik a vásznon a kép, szóval ez sem ad biztos választ a felvetett kérdésre.
Aztán a művek kvalitása is hagy némi kívánnivalót maga után. A Vadász- és Versenylapban 1877-ben felhívás jelent meg: „Lapunk mai számához van mellékelve egy előfizetési felhívás Kincsem színes nyomatú képére.”
Aztán pár hónappal később egy újabb hír a souvenir-üzlet fellendüléséről:
„Kincsem képére nagyban jönnek az előfizetések mindenfelől. Magyarországból és Ausztriából nem csodáljuk, de Németországból, Franczia- és Angolországból is számosan jönnek, különösen Németországból még hölgyek is megrendelik.”
Kincsem színes képeinek megszerzését egy nem várt esemény évekre megnehezítette, ugyanis a nyomatok szárítása közben tűz ütött ki a műhelyben /állítólag egy padláson/ és szinte minden addig elkészült műalkotás megsemmisült. Így a hoppon maradt előfizetők, csak évekkel később kaphatták meg Pállik Béla festményének repróit.
Dr. Hecker Walter azt írja róla: „Kincsem úgy néz ki ezen, mint egy versenyagár!” És szinte hallom, amint a másik jeles szakember, Hesp József rávágja: Nem, nem, nem ilyen volt Kincsem!
Az igazán hű ábrázolások Emil Adam nevéhez fűződnek, aki több alkalommal is megfestette Kincsemet. Például 2 évesen /ezen barna színű a kanca/ illetve készített róla egy festményt /ezen sárga/ és egy rajzot a 4 éves korában Hoppegartenben. Nagyon hálásak lehetünk neki, mert a grafikán feltünteti a ló pontos testméreteit.
Szólni kell Johann Anselm Heinrich Schnaebeli-ről, aki elsősorban festőművész volt és annak sokkal jobb sajnos, mint fotósnak. Mégis köszönet illeti, mert ő 1879-ben Hoppegartenben az 5 éves Kincsemről 4 alkalommal készített dagerrotípiát. Ezek közül egy közismert másolat forog közkézen, amelyet a művész utólag kiszínezett.
Ezen a képen botjára támaszkodva látható Robert Hesp tréner és a nyeregben a fiatal zsoké Wainwright. Szóval így nézett ki Kincsem. Igen akkor és ott, időn és téren át az örökkévalóságig mozdulatlanságba merevedve.
És ez sem elégíti ki igazán a kíváncsiságunkat, hiszen nem érzékelhetjük mozdulatait, rezdüléseit, nem halljuk a hangját, nem látjuk a galoppját. De kár is!
Hála Istennek, azonban jött egy francia szobrászművész, bizonyos Isidore Jules Bonheure, aki Kincsemmel Deauville-ben találkozhatott. Ő készített egy csipkefinom kisplasztikát a kancáról. Ez az alkotás felszerszámozva, Maddennel a nyergében ábrázolja.
Ez a minden részletében hű, elegáns, és könnyed asztali műtárgy 40-50 ezer dollárt ér manapság és a világ szinte minden jelentősebb múzeumába, illetve gyűjtőjéhez eljutott. Az alkotó neve franciául boldogságot jelent!
Amikor nézem ezt a szobrot és átérzem a belőle áradó végtelen eleganciát, megértem a régi német bölcseletet.
"A ló a tüdejével vágtat, a szívével kitart és a jellemével győz"
Érdemes felidézni azt is, hogy nem mindenki szerette Kincsemet!
A lóversenysportban, ahogyan az élet minden más területén mindig vannak kétkedők, ellendrukkerek.
Kincsem idejében sem volt ez másképpen, de a „Csodakanca” tizenötödik győzelme, az 1877-es Osztrák Derby-ben mutatott gálaműsora mindezeket mélyen elhallgattatta.
Maradt azonban két ember, akik bár csodálták, de nem ünnepelték Kincsemet. E két férfi életcélul tűzte ki, hogy egyszer legyőzze a zöld gyepen.
Az egyikről már írtam, és ha az ő kezébe kerül Kincsem csikó korában, akkor valószínűleg nincs veretlenség, de van egy újabb magyar tenyésztésű lovunk, aki Angliában Derby-t nyer és több rangos versenyen győz Franciaországban.
Ő Baltazzi Arisztid, a görög származású milliárdos, aki kora társasági életének egyik kedvelt figurája volt. Baltazzi titkon imádta Kincsemet, de mivel nem tudta megszerezni és anyagi hasznot húzni a futtatásából, csak az foglalkoztatta, hogy legyőzze egyszer! Baltazzi ugyanis 40.000,-Frt-ot kínált érte, aztán ezt megfejelte 56.000,-Frt-os ajánlatával, de Blaskovich Ernő hallani sem akart erről.
„Mert a szerencsét csak eladni lehet, megvenni nem!”
Ennek ellenére a későbbiekben Baltazzi és Blaskovich között a baráti viszony sokáig fennmaradt, „sportsman”-ként, tisztelték egymást.
A másik személy, Henckel Hugó gróf volt, aki nem tudta elviselni, hogy a versenypályákon a kis magyar nemes kancája minden egyes alkalommal csúfot űz belőle. Maradt neki tehát az örök vesztes dicstelen szerepe, de vegyük figyelembe, versenytársak nélkül nincs győzelem! Tehát mindkét sportember szerepe fontos volt Kincsem versenykarrierjében.
Henckel Hugó gróf kitartóan követte ezután Kincsemet, váltott lovakkal indult ellene versenyről versenyre mindhiába. A legközelebb a dicsőséghez egyszer volt azon az ominózus badeni-badeni versenyen, 1878. szeptember 9-én a Nagydíjban, amelyet újra futottak, mivel Blaskovich Ernő nem fogadta el a holtversenyt és a pénzdíj megosztását kettejük között.
Hogy ki volt az ellenfél, aki képes volt egy holtversenyt kiharcolni Kincsem ellenében? Nos, Prince Giles the First, ez a nevében is különleges, impozáns küllemű mén több versenyben is feltűnt Kincsem mellett, de a mi „Csodakancánk” csupán annyit hagyott a hercegnek, hogy flörtöljön vele, mert a győzelem édes íze sohasem lehetett másé, csak Kincsemé.
Kincsem már életében legendává vált, alakja 150 év távlatából mítoszok homályába vész. Halhatatlan ikon! A platoni ideák világában ő a tökéletes ló megtestesítője. Nekünk gyermekkorunk népmeséinek aranyszőrű táltos lova!
Ha végül egyetlen mondatban kellene összefoglalni mindazt, amit eddig írtam, hogy mi volt a titok? Mitől volt különb Kincsem mindegyik ellenfelénél?
Akkor álljon itt az örökérvényű latin szállóige:
Nomen est omen. A név kötelez!
Kincsem 54., egyben utolsó versenye, Pest 1879. október 21. Kanca-Díj
Minden belföldi és német kanczáknak, 2400 méter, 5 nevezés
A második ló a tét és bánatok felét nyeri, a harmadik ló tételét menti.
- Kincsem, 5 éves sárga kanca 7 kg külön teher, ebből 2 kg leeng. 71 1/2kg - lovasa Busby
- Ilona, 3 éves sárga kanca, Kincsem apai féltestvére, 68 kg – lovasa Metcalf
- Dagmar, 4 éves pej kanca, 65 kg – lovasa Butters
A versenyről így számolt be a korabeli sajtó:
A »Kancza-Díj« 500 darab 10 frankos aranyáért három ló pályázott, nevezetesen: а br. Springer Gusztáv »lloná«-ja, a gr. Sztáray János »Dagmar«-ja, s a Blaskovits Ernő úr »Kincsem« lova.
Vezetett Dagmar, utána Kincsem, kissé hátrább Ilona. Igy haladtak föl az istállóval szemben, midőn kevéssel a nyerő oldalra érkezés előtt Kincsem felnyomult a vezető mellé s egész nyugodtan vágtatott befelé, semmi esélyt nem engedve többé pályatársainak a győzelemre. Eközben Ilona is felnyomult Dagmar mellé s a távoszlopnál elébe nyomulván, a tét és bánatokat igyekezett biztosítani, mi sikerült is, vagy tíz hosszal (lemaradva- a szerk.) másodiknak érkezve be az ostorcsapás nélkül, játszva nyert Kincsem után. Fél hossz volt a második és harmadik közt.
Érték: 2000 frt. a nyertesnek, 200 frt a másodiknak."
Kedves Olvasóim!
Végezetül szeretném megköszönni a megosztásokat, a figyelmeteket, a biztatást, a jó tanácsokat!
Havonta fogok még írni Kincsemről, tehát a sorozat folytatódik... Egyben megragadva az ünnepi alkalmat szeretném javasolni, hogy Kincsem születésnapja, március 17, legyen a Magyar Lótenyésztés Napja!
Lovasbaráti üdvözlettel!
55 napon át Brenyó József, több (nem csak) lovas (pl. "A Kisbéri Ménes története", "Kincsem", "A bábolnai Arab ménes", "A magyar galoppsport története") kötet szerzőjének, szerkesztőjének a sorait közöltük. Köszönjük neki az emlékek felidézését és, hogy fáradtságos munkájával hozzájárult a méltó ünnepléshez.
