Dupla, vagy semmi!
A pillanat hatása le nem írható. A nagyhercegi pavilon vendégeitől az ökölnyi istállófiúkig mindenki talpon van, fékevesztett rohanásban a bírói páholy felé, ahonnan halott sápadt arcok kiáltoznak:
„Holtverseny! Holtverseny!”
Ahhoz, hogy megértsük a szituációt, képzeljük bele magunkat a szereplők helyzetébe!
A Grosser Preis von Baden nézőközönsége, a hatalmas tömeg eleve más-más szögből látta a befutás pillanatait, a közel hetven kilométer/órás sebességgel elszáguldó lovak sziluettje pedig pár század másodperc alatt elviharzott a bírói torony előtt. Nem volt célfotó, nem volt azonnal visszanézhető videofelvétel, és az első filmkockák levetítésére is bő 20 évet kellett várni még!
A bírák helyzetét is meg lehet érteni, inkább holtversenyt hirdettek, mintsem rájuk zúduljon a népharag, mellesleg így egy újabb futammal gazdagodott a versenynap, és még egyet lehetett csavarni a történeten!
Hesp magából kikelve vágja földhöz a kalapját, hiszen szerinte Kincsem egy jó fejhosszal nyert, és bizony nemcsak ő látta ezt így! A hajszál híján elszenvedett vereség nem a kancán múlott, hanem a jockey-ján Maddenen. Aki ahelyett, hogy ment volna, „aludt” és várt, és hagyta magát vezettetni, és amikor az egyenesben jönni akart, rémülve vette észre, hogy a felázott pályán ez nem megy olyan könnyen, mint máskor! Ugrott volna egy mérfölddel előbb az élre, akkor küzdelemre sem került volna sor!
Henckel repesett az örömtől és remélte, hogy a díj meg lesz osztva, de miután erről szó sem lehetett, a kifutást a nap utolsó versenye után szerette volna megvívni, amibe viszont Blaskovich nem egyezett bele. Így az azonnali kifutás lett elhatározva.
Prince Giles the First-ről, hogy könnyebben menjen a mély gyepen, levették a patkókat, és fél óra múlva a két vetélytárs újból kikenterezett a starthoz. Fogadások 7 a 4-hez csak Kincsemre történtek.
Ha valaki azt hiszi, hogy az izgalmak ezután már nem fokozhatóak, nos az alaposan téved.
De nem lövöm le előre a poént, hanem szeretném méltatni az idős ellenfelet, Henckel Hugo grófot is, a német galoppversenyzés atyamesterét. Aki közel félszázados lóversenyzési múltja legnagyobb sikerének kapujában állt!
Henckel első versenyét 1835. június 18-án Berlinben nyerte. St. Giles-t 1858-ban, Lady Shrewsburyt 1857-ben importáltatta Angliából, e két lóból nevelte a wolfsbergi uradalmához tartozó Weissenauban, Giles the First-tet, Prince Giles the First apját, amely legjobb lova volt. E mén összesen harmincszor futott, és csak egyszer volt helyezetlen, a Macaroni által megnyert Derbyben Epsomban, ahol hatodik lett. Egyébként háromszor volt második, különben mindig nyerő volt, a kontinensen mindenkit megvert, és ugyanolyan épen ment ménesbe, ahogy a világra jött.
Henckel huszonöt klasszikus verseny nyerőjét nevelte fel, és 1836-tól 1838-ig az ő szerkesztésében jelent meg a német Renn Kalender. Egyik fia, Arthur gróf nálunk tenyésztett és futtatott az első világháború végéig, a Henckel-színek – fehér és kék csíkok, fekete sapka – nyolcvankét évig voltak láthatók gyepeinken.
De nézzük csak hogyan készültek a szereplők az újabb megmérettetésre, és mit írtak erről a korabeli lapok!
Muszáj közbe vetnem, hogy a legendák szerint nem kizárható, hogy a versenyt megzavaró közjátékot valakik megrendezték! De kilétük, vagy, hogy mindez talán csak a véletlen műve volt, nos ez már örökre találgatás tárgya marad.
A start után a két ló fej-fej mellett ment, a mén belül, a kanca tőle jobbra. Az iram a szemközti oldalon fokozódott, Kincsem Prince-től mindenáron szabadulni akart. A rastatti fordulóban egy bokorból kiugró kutya hátulról rátámad a lovakra, majd kívülről Kincsem mellé kerül. A kancát meg kellett fogni, hogy fel ne bukjon. Busby az incidenst kihasználva ugyancsak elhúzott Prince Giles the First-tel, és úgy tűnt, Kincsem sorsa megpecsételődött. De a kanca csak most mutatta meg igazán, hogy mit tud! Madden felemeli az ostort, belevágja sarkantyúját, Kincsem a távoszlopnál beéri Prince-t, és innen kezdve minden vágtaugrásával távolodik tőle a mén, végül a kanca holtfáradtan ugyan, de hat hosszal verte meg a teljesen kifulladt Henckel-lovat.
A veretlen gyöngysorára a már elveszettnek hitt harminckilencedik gyöngyszem is felkerült.
Maria Pavlovna, a férje és Hermann szász herceg társaságában azonnal Kincsemhez sietett, és Hespnek elragadtatását fejezte ki, pár szálat kért Kincsem sörényéből… kérését a tréner rögtön teljesítette.
A tiszteletdíjat, az arany kupát Hermann szász herceg nyújtotta át Blaskovichnak, Maria Pavlovna, Hamilton hercegné, (aki nemsokára Festetics Tasziló gróf hitvese) Mária, monacói hercegné, a hesseni tartomány gróf és Sándor hesseni herceg társaságában.
Mellesleg nyertek még 21.600 német márkát, ami tekintélyes summa volt! Blaskovich alig várta a ceremónia végét, hogy az átélt izgalmakat kipihenhesse, talán érthető, hogy ezek után többé nem kísérte el Kincsemet németországi futásaira.
Azt írtam, Henckel gróf élete legnagyobb sikerének kapujában állt! Valóban ott állt a diadal kapujában, de ezen belépni nem tudott, se ő se a világon senki más! A diadal örökre Kincsemé maradt! S hogy miért? Erre a választ megadta már valaki:
„Kincsem csoda volt, az bizonyos, de bizonyos az is, hogy útjai mindig csodálatosan lettek egyengetve!” Írja róla a jeles szakíró báró Hoeller Móric és így folytatja: „Ez több mint szerencse, ez a Gondviselés, amely az Ő kiválasztottain őrködik és arrogancia azt gondolni, hogy ez csak emberekre vonatkozhatik.”
Emil Adam festményén a 4 éves Kincsem, lovasával Maddennel, a háttérben pedig Blaskovich Ernő és Festetics Tasziló gróf látható.
Felhasznált irodalom: https://www.erdelyiszalon.hu/product-page/kincsem
Brenyó József, több (nem csak) lovas (pl. "A Kisbéri Ménes története", "Kincsem", "A bábolnai Arab ménes", "A magyar galoppsport története") kötet szerzőjének, szerkesztőjének a sorait közöljük a nagy napig, azaz március 17-ig, Kincsem születésének 150. évfordulójáig.